Rekordokat dönt idén az EFOTT
2018. június 25. írta: bbarni98

Rekordokat dönt idén az EFOTT

EFOTT – csak szabadon…

4a3bb13e7da297e5d9b26b8bbc808050_xl.jpg

Sok fiatal számára vonzó, hogy idén olyan világhírű előadókkal bővült a fellépők listája, mint Jessie J, aki először dalszerzőként vált híressé többek között a Party in the U.S.A. című slágerével, amit Miley Cirusnak és Chris Brownnak írt. Ezután indult csak be énekesi karrierje – sokunk örömére. Érdekesség, hogy a popdíva még soha nem lépett színpadra Magyarországon, úgyhogy a rajongóknak kihagyhatatlan alkalom az idei EFOTT.

De nem Jessie J az egyetlen sztárvendége az idei nagyszínpadnak, többek között fellép John Newman, a Lost Frequencies, Volbeat és Dub FX is, aki nem mindennapi zenéjével kápráztatja majd el a fesztiválozókat. A 35 éves ausztrál zenész saját hangjára építi fel dalait, hangszerek nélkül, csak effektpedálokat felhasználva komponálja számait.

Maszlavér Gábor, az EFOTT fesztiváligazgatójától megtudtuk, hogy az idei fesztiválra már most 30%-kal több elővételes jegy fogyott el, mint tavaly ilyenkor, ami arra enged következtetni, hogy nézőrekordot dönthet idén a velencei fesztivál, így túllépén a 110 ezres létszámot. A szervezők idén még több programot kínálnak, mint a korábbi években, ilyen a Street Food Udvar, a Borudvar, valamint a rengeteg nappali program és sportolási lehetőség. A szervezők munkáját idén az ELTE hallgatói segítik, többek között sport- és civil programok felvonultatásában. Murai László, az ELTE EHÖK elnökének elmondása szerint hazánk legsportosabb fesztiválján a látogatók 40%-a kipróbál valamilyen helyszíni sportos aktivitást. Idén az egyetemi bajnokságok mellett olyan vízi és vízparti programok állnak rendelkezésre, mint strandvízilabda, vízi röplabda, vízi tollas, watertrambulin, streetworkout, wakeboard, pole fitness, de már a reggel is indulhat ébresztő tornával, vagy éppen a látogató a fesztiválra biciklivel.

efott1nap roland 25

Az eddig bejelentett legkedveltebb hazai nagyokat a Punnany Massif, a Halott Pénz, a Wellhello és Majka&Curtis is erősíti, de nem marad távol a Brains, az Irie Maffia, a Margaret Island, a Cloud 9+, a Kowalsky meg a Vega és Szabó Balázs bandája sem. Mellettük igazi kuriózumnak számít Rúzsa Magdi koncertje is, aki idén vesz részt először az EFOTT életében. The Biebers, 30 Y, Mary PopKids, Belga, Hősök, Animal Cannibals vagy akár Metzker Viki – úgy tűnik, lesz bőven miből válogatni.

Töltsd le te is a fesztivál hivatalos mobilapplikációját, ahol rengeteg hasznos infót találsz egy helyen!

 

https://webtic.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://csakegybolcsesz.blog.hu/api/trackback/id/tr2514071553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása