App, ami jutalmaz ha nem használod a telefonodat
2018. július 09. írta: bbarni98

App, ami jutalmaz ha nem használod a telefonodat

Már most rengeteg felhasználója van annak az alkalmazásnak, ami jutalmazza az egyetemistákat, amikor nem használják a telefonjukat

slider-app.jpg

Egy új alkalmazás segíthet a diákoknak beosztani az idejüket, így növelve a tanulásra szánt időt

Míg az elmúlt évek technológiai fejlődése sokszor a javunkra szolgált és megkönnyítette az életünket, addig sajnos erős figyelemelterelő hatása is van ránk a mindennapjainkban. Elvonja azt a figyelmet is, amit éppen tanulásra kellene fordítania a diákoknak.

A megoldást egy norvég app, a Hold hozta el, amiről elsők között számolt be a The Guardian is. Igen, a technológia hibáira mi más is lehet a megoldás mint egy app... Ki gondolta volna?

Rengeteg pozitív visszajelzés érkezett rá a 2016-os megjelenése óta. Az első 3 hónapban 50.000-en töltötték le. Ma már a norvég egyetemisták 40%-a használja.

Az ötlet az app mögött elég egyszerű

  • Ki kell választanod az egyetemet, feltehetően így nem tudod alvás közben aktiválni a funkciót (erre ezért van szükség, mert a világ több pontján is vannak a programban résztvevő egyetemek, amik más-más időzónában vannak).
  • Amikor készen állsz a tanulásra, aktiválod az alkalmazást, és minden 20 percben, amit a telefonod nélkül töltesz, 1-1 pontot kapsz.
  • Az összegyűjtött pontokat elköltheted az alkalmazás belső piacán, ahol akár ételt, italt vagy mozijegyet is kaphatsz a pontjaidért cserébe.

 

31960859_1841356442825551_4002403946386685952_o.jpg

 

Az első próbát a londoni University College-ben végezték, ami nagy sikert hozott. Így az app már több mint 170 másik angliai egyetemen is elérhető.

Az alkalmazás partnerei között van például az Amazon vagy a FlowMotion is.

Mennyire is vagyunk telefonfüggők?

Egy 2016-os deloitte-i tanulmány aggasztó eredményeket hozott
  • Háromból egy felnőtt vitázott heti több alkalommal a partnerével a telefon túlzott használatával kapcsolatban.
  • A legnagyobb függőségi arány a 25-34 éves korosztályt érinti, míg a 65 év felettiek csak 11%-a szenved telefonfüggőségtől.
  • Nagyjából minden tízedik ember használja még evés közben is a telefonját otthon és az éttermekben is.
  • Az emberek harmada állította, hogy miközben barátokkal van vagy TV-t néz is használja a mobilját.
  • 1/3-a az angliai felnőtteknek - fele a 18-24 éveseknek - mondta, hogy még az éjszaka közepén is ránéztek a telefonjukra. A legnépszerűbb éjszakai mobilos tevékenységek között van a Messenger és egyéb más csetelésre alkalmas appok használata.
  • A megkérdezettek tizede bevallotta, hogy felkelés után az első dolga, hogy a telefonjáért nyúl. Ha a nap első 5 percét nézzük felkelés után, akkor már az emberek egy harmada lép kapcsolatba a telefonjával ez idő alatt.

És ezek még 2016-os eredmények. Ki tudja, mennyire változtak azóta ezek a számok...

 

Ha tetszett a cikk kövessetek minket Facebook oldalunkon!

 

https://webtic.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://csakegybolcsesz.blog.hu/api/trackback/id/tr9714102573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása